Megtörtént az Észak-alföldi régió LHH projektcsomagjainak zsűrizése
2009. április 2-3. között zajlott az észak-alföldi régió 8 leghátrányosabb helyzetű kistérsége által benyújtott projektcsomagok zsűrizése.
Az ÁROP 1.1.5/B „Komplex felzárkóztató programok készítése a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben” konstrukció keretében az érintett térségek összesen 22,374 milliárd forint értékű forrásra nyújthattak be projektjavaslatokat. A benyújtott projektek egy átfogó, kistérségi stratégiai terven alapuló tervezési folyamat zárásaként kerültek benyújtásra. A kistérségi tervdokumentumok kidolgozását a MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda szakértői végezték, akik a projektek fejlesztésében is aktívan részt vettek.
A Kullmann Ádám (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Koordinációs Irányító Hatóság) által vezetett regionális döntéshozók, minisztériumi szakemberek és irányító hatóságok képviselőiből álló zsűri a regionálisan elérhető források figyelembe vételével, 2 héten belül hozza meg döntését.
A zsűri elé került projektek jóváhagyása esetén hamarosan elkészülnek a pályázati dokumentumok is.
Vissza |