Megújult a MEGAKOM honlapja
Az idén 10 éves a MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda. Az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultunk az elmúlt tíz évben, hogy a fejlődés és siker kulcsa az örökös megújulás. Miközben minden megbízásunk során a legmagasabb minőség biztosítására törekszünk, azt is tudjuk, hogy ami ma új és mérceként szolgál, az holnapra elavul. Éppen ezért folyamatosan azon gondolkozunk, hogy mit csinálhatnánk jobban, mivel segíthetnénk még hatékonyabban a jövőben ügyfeleink fejlődését.
A 10. születésnapunkra készülve pedig arra gondoltunk, hogy nem elég belül fejlődni; időről időre fontos, hogy külső megjelenésében is megújuljon egy cég. Belevágtunk hát, és elkészítettük szerkezetében, tartalmában és megjelenésében egyaránt teljesen új honlapunkat.
A munka során fontosnak tartottuk, hogy ne csak szebb legyen (szerintünk az), de ügyfeleink, partnereink számára is könnyebb, gyorsabb tájékozódást tegyen lehetővé, sőt hatékonyabban segítse a közös munkát a projektek megvalósítása során is. A honlap minden "porcikájában" megújult, de biztosak vagyunk benne, hogy használata, kezelése egyszerűbb lett.
Melyek a legfontosabb változások?
"A puding próbája az evés!" szokták mondani. Nekünk tetszik az új honlapunk, de a sok-sok belefektetett munka bennünket nyilván elfogulttá tesz. Éppen ezért kíváncsiak vagyunk azok véleményére, akik számára ez a honlap készült. Kérjük, az alábbi linken elérhető rövid kérdőív kitöltésével segítsen nekünk, hogy további fejlesztéseink is Ügyfeleink, Látogatóink igényeinek megfelelően történhessenek! A kérdőívet 2007. november 6-ig kitöltők között borkülönlegességeket sorsolunk ki!
Megújult MEGAKOM honlap látogatói kérdőív
Vissza |