Ahhoz, hogy lakói számára kedvező életfeltételeket teremtsen, a megvalósítandó fejlesztések számára keretet biztosítson, valódi "élhető településsé váljon", minden településnek szüksége van egy világos stratégiára.
A stratégia elkészítését nem csak a "józan ész" diktálja a települések számára, hanem egyrészt a törvény is előírja, hiszen a települési (és megyei) önkormányzatoknak az Önkormányzati Törvénnyel összhangban - a képviselő-testület alakuló ülését követő hat hónapon belül - ki kell dolgozniuk és el kell fogadniuk a gazdasági programot, amely négy évre meghatározza a működés és a fejlesztések stratégiai kereteit; másrészt a városfejlesztési célú Európai Uniós támogatások megszerzésének is feltétele, hogy az adott város rendelkezzen integrált városfejlesztési stratégiával (IVS), illetve akcióterületi tervvel (ATT).
Miben tudunk segíteni?
A települési fejlesztési stratégia céljait és prioritásait a település vezetőinek és lakóinak közösen kell meghatározniuk. Ugyanakkor hasznos, ha van egy olyan szakmai szereplő, amely a stratégiakészítési folyamatot szakmailag irányítja, koordinálja és az eredményeit dokumentálja. Cégünk ezen a területen az alábbi konkrét szolgáltatásokat biztosítja:
Miért hasznos?
Miért a MEGAKOM Kft.?
A MEGAKOM Kft. közel 15 éves települési tervezési tapasztalattal rendelkezik; szakértői már közel 30 település számára dolgoztak ki fejlesztési stratégiát. A MEGAKOM Kft. által készített városfejlesztési dokumentumok (IVS, ATT) magas minősége garanciát jelent arra, hogy a program támogatást nyer, és valóban meg is valósulhat.
Kinek ajánljuk?
Vegye fel velünk a kapcsolatot:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Bővebben az IVS készítéséről
Bővebben az ATT készítéséről
Kapcsolódó szolgáltatások: